Hatékony rezsicsökkentés teljes körű otthonfelújítással
Az MCsTE is részt kíván vállalni abban, hogy valódi energiahatékonysági rendszer épüljön ki hazánkban – hangsúlyozza a szervezet elnöke. Gulyás István azt mondja, a közelmúltbéli európai klíma-, illetve energiaügyi találkozók számos fontos nyilatkozatot és megállapítást hoztak, és ennek kapcsán megint fókuszba került az épületek energiahatékony felújítása is.
A Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének vezetője időrendben haladva elsőként az Európai Tanács október 21-22-i ülését említi meg, ahol a drámai mértékű energiaár-emelkedésről tárgyaltak, s az Európai Bizottság nyilatkozatban is foglalkozott az árak elszabadulásával. Néhány napra rá energiaügyekért felelős miniszterek egyeztettek ugyanezen témában (a megbeszélésen hazánkat Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár képviselte), majd november elején Glasgow-ban az ENSZ 26. Klíma-csúcstalálkozója következett. Ez utóbbin Sir David Attenborough drámai képet festett a Föld állapotáról. A természettudós rámutatott arra, hogy új ipari forradalomra van szükségünk, olyan innovációk megvalósítására, amelyekkel több tízezer tonna szén-dioxid köthető meg.
Gulyás István tájékoztatása szerint a találkozók előtt több európai és hazai szervezet szólította fel az Európai Tanácsot és az illetékes minisztereket, hogy sürgősen és a lehető leghatékonyabb módon gyorsítsák fel az energiaátmenet folyamatát, és jobban támogassák az éghajlatváltozással kapcsolatos akciókat. A RENOVATE Europe, az egyik legnagyobb európai energiahatékonysággal foglalkozó szervezet pedig a bizottságnak küldött nyílt levelében így fogalmazott: „A valóban fenntartható válasz az emelkedő energiaárak leküzdésére és a fogyasztók védelmére az, hogy energiaigényünket mélyreható energetikai felújítással csökkentjük. A könnyen elérhető technológiáknak köszönhetően az EU épületállományának energiaigénye 80%-kal csökkenthető, így drasztikusan csökken az egyes épületekben (otthonok, irodák, kórházak, középületek stb.) a kényelmes és egészséges beltéri környezet biztosításához szükséges energia mennyisége, ami elvezethet oda, hogy 30%-kal csökkenhessen az EU teljes energiafelhasználása”.
Mindez egybecseng a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének céljaival is – emlékeztet Gulyás István –, hiszen az MCsTE azon dolgozik, hogy segítse a családi házak energetikai felújítását, s ezáltal jelentős költségek megfizetésétől tehermentesítse a tulajdonosokat, valamint csökkentse az épületek szén dioxoid-kibocsátását. A szervezet elnöke azt mondja, nekik is meggyőződésük, hogy érdemi rezsicsökkentés kizárólag az épületek teljes körű energetikai felújításával biztosítható. – Egyértelmű számunkra, hogy hazánkban haladéktalanul meg kell kezdeni a lakóépület-állomány jelentős energiamegtakarítást eredményező felújítását – fogalmaz az MCsTE vezetője. – Ehhez az Európai Unió által biztosított források felhasználásával egy mindenki számára elérhető támogatási rendszert kell kidolgozni. A lakosság körében szemléletformáló tájékoztatással fontos eljutni odáig, hogy minden háztulajdonos felmérje a nála szükséges munkálatok költségeit, és ez alapján rátaláljon a számára igénybe vehető szakmai-pénzügyi támogatásra.
Mindezt az említett folyamatban az MCsTE biztosítja a tagjai számára. Gulyás István szerint az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy a segítségük révén sok tulajdonos megérti, hogy mit jelentene a házával kapcsolatban a teljes energetikai felújítás, de azt egyszerre megfinanszírozni sajnos csak kevesen tudják. Így részmegoldásokat választanak, ami fajlagosan növeli a beruházás költségeit – pl. mivel többször, több munkaszakaszt kell indítani, technológiai kötöttségek miatt az előbb elvégzett munkáknál pluszköltségek merülnek fel, a későbbre halasztott munkák akár el is maradnak stb.
Mivel így a teljes felújításra számított műszaki tervek is kevésbé hatékonyak, mindenképpen az a célszerű, ha egy-egy épület felújítása során teljes energiahatékonysági tervek valósíthatók meg – magyarázza az MCsTE elnöke, aki zárásként arra emlékeztet, hogy az Európai Unió 2021 és 2027 között 1851 milliárd eurót biztosít az épületek energiahatékonyságát növelő felújításokhoz. A támogatás nagy része közvetlenül jut el a tagállamokhoz, akik a kitűzött célokat más-más megoldásokkal próbálják elérni. Egyelőre Gulyás István sem tudhatja, hogy a hazánkra eső összeg pontosan milyen formában lesz hasznosítható – azt azonban zárásként leszögezi: a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete a szaktudásával, tanácsadással, az egyre növekvő taglétszámával és a széles partneri hálózata által biztosított lehetőségeket felkínálva feltétlenül részt szeretne vállalni abban, hogy Magyarországon valódi energiahatékonysági rendszer jöjjön létre. Budapest, 2021. december 10.
Családiház-tulajdonosoknak, akik minimum 50%-kal szeretnék csökkenteni otthonuk rezsiköltségét.
További cikkeink
Az energetikai felújítás a legjobb befektetés, amit saját magad és a házad érdekében tehetsz!
Egy energetikai beruházás, legyen szó gáz vagy elektromos fűtésről van szó, megtérül, csak merjünk belevágni!
Energetikai tanúsítvány – hogyan tovább?
2023. november 1-je után több változás történt az Energetikai tanúsítványok kapcsán. Olvassa el szakértő cikkünket, és legyen naprakész a változásokkal!
Fűtés és melegvíz – zölden és okosan
Blogcikkünkben annak jártunk utána, milyen szakmai szempontokat érdemes figyelni egy fűtési rendszer kiépítése során.